Barion Pixel

Általános Szerződési Feltételek

Hatályos 2021.05.01-től

Tájékoztatjuk, hogy a greenegg.hu domainen működő webáruház (továbbiakban: Webáruház) használatával Ön elfogadja a jelen Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) foglalt rendelkezéseket. Kérjük, hogy kizárólag akkor használja tovább a Webáruházat, ha a jelen felhasználási feltételeket megismerte, és azokat maradéktalanul elfogadja.

A Fehér és Társai Kft. a Webáruház üzemeltetőjeként (a továbbiakban: Üzemeltető) a jelen ÁSZF rendelkezéseit, a forgalmazott termékek körét, vételárát, határidőket, stb. szabadon megváltoztathatja. Az Üzemeltetőnek az adott termék adott áron történő eladására vonatkozó kötelezettsége a termék árának a Webáruházban közzétett megváltoztatásáig áll fenn. A változás a Webáruházban történt megjelenítés időpontjától hatályos. Bármely vásárlónak, aki nem ért egyet a szabályok módosításával, fel kell hagynia a vásárlással. A változtatások a már korábban létrejött szerződéseket (visszaigazolt megrendeléseket) nem érintik.

1) ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1.1) A jelen felhasználási és általános szerződési feltételek a kiskereskedelmi forgalom keretében történő vásárlásra vonatkoznak.

1.2) Az Üzemeltető cég adatai és elérhetőségei az alábbiak:

Cégnév: Fehér és Társai Kft.

Székhely: 1121 Budapest, Árnyas út 15. A. ép. 3. em. 26.

Levelezési cím: 1038 Budapest, Szentendrei út 276.

Ügyfélszolgálat, személyes átvétel és ügyintézés: 1038 Budapest, Szentendrei út 276.

E-mail: hello@greenegg.hu

Telefon: +36 1 387 7909

Cégjegyzékszám: 01-09-064570

Adószám: 10310355-2-43

Szerződés nyelve: magyar, a szerződést az üzemeltető iktatja

1.3) Az Üzemeltető tárhelyszolgáltatójának adatai és elérhetőségei az alábbiak:

Cégnév: RackForest Kft.

Elérhetőség: 06 70 3981166, info@rackforest.hu

Székhely: 1108 Budapest, Kozma utca 2.

1.4) A Webáruház megtekintésével, a regisztrációval, illetve a vásárlással (az itt felsorolt magatartások bármelyikével) a jelen ÁSZF szerinti szerződés jön létre az Üzemeltető és a Webáruház használója között. Ön mint a Webáruház használója (a továbbiakban: Felhasználó) köteles elfogadni a jelen ÁSZF feltételeit. Amennyiben Ön az ÁSZF bármely rendelkezését nem fogadja el, úgy az oldalt nem használhatja, a Webáruházban vásárlást nem eszközölhet.

1.5) A Webáruház használata, valamint a Webáruház által nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez szükséges adatszolgáltatás önkéntes alapon történik, és az adatokat az Üzemeltető csak a szolgáltatás megfelelő nyújtásához szükséges mértékben, a weboldalon található Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározottaknak megfelelően használja fel.

2. A VÁSÁRLÁS MENETE, A SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE

2.1) Az oldal megtekintésével létrejött szerződéses jogviszony mellett a Webáruházban történő vásárlás esetén szállítási (adásvételi) szerződés jön létre a Felhasználó mint vevő és az Üzemeltető mint eladó között, amely jogviszonyra a megrendelés és visszaigazolás, valamint a jelen ÁSZF rendelkezései egyaránt irányadók. A Webáruház 10 napon belül elfogadja a vásárló megrendelését, ennek hiányában a vásárló mentesül vételi ajánlati kötöttsége alól. A rendelés leadását követően küldött „visszaigazoló email” egy automatikusan küldött jelzés, az nem tekinthető a jelen pont szerinti elfogadásnak.

2.2) Az adásvételi szerződés feltételeit a megrendelés elküldésével a vásárló elfogadja. A szerződés a megrendelés teljes körű kitöltését és a beírt adatok ellenőrzését követően az alábbiak szerint jön létre:

2.2.1) Futárral történő kiszállítás esetén:

Az Üzemeltető által küldött azon tájékoztató e-mail kézhezvételekor, amelyben értesíti a Felhasználót a csomag futárszolgálatnak történő átadásáról, a szállítás várható időpontjáról. Ez nem a vásárlást követő pár percen belül kapott automatikus visszaigazoló e-mail, amely mindössze arról tájékoztatja a vásárlót, hogy a megrendelése technikailag rögzítve lett.

2.2.2) Személyes átvétel esetén:

Az Üzemeltető által küldött tájékoztató e-mail megérkezésekor, amelyben értesíti a Felhasználót a termék személyes átvételi lehetőségéről és az átvétel lehetséges időpontjairól. Ez nem a vásárlást követő pár percen belül kapott automatikus visszaigazoló e-mail, amely mindössze arról tájékoztatja a vásárlót, hogy a megrendelése technikailag rögzítve lett.

A fentiek szerinti tájékoztató e-mailekkel a 45/2014.(II. 26.) Korm. rendelet szerinti „távollévők között kötött szerződés” jön létre a Felhasználó (mint Vevő) és az Üzemeltető között.

2.3) A megrendeléseket a Webáruház automatikusan tárolja elektronikus formában, ezeket a vásárló később visszanézheti. Felek az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően megállapodnak, hogy a Webáruházban eszközölt megrendelés útján létrejött szerződés írásban megkötöttnek minősül, a szerződés magyar nyelven jön létre, és arra Magyarország joga irányadó. A szerződésre vonatkoznak a jelen ÁSZF rendelkezései. Kérés esetén megrendelésről a megrendelés azonosítójának ismeretében az Üzemeltető másolatot küld elektronikus formában.

2.4) Tekintettel arra, hogy a szerződés írásban megkötött szerződésnek minősül, a Felek megállapodnak, hogy az Üzemeltető, valamint a Felhasználó közötti, a Felhasználó regisztrációs vagy megrendelési adatai között szereplő e-mail címen történő kommunikáció írásbeli kommunikációnak minősül.

2.5) A megrendelésre vonatkozó e-mailen történő visszaigazolás az Üzemeltető és a Felhasználó között létrejött szerződés tartalmát képezi, és annak e-mailen történő megküldése eleget tesz a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 18. § szerinti „írásbeli megerősítés” követelményének. Kérjük, hogy e dokumentumokat olvassa el, és őrizze meg! Kérdése esetén lépjen kapcsolatba a Webáruházzal.

2.6) A megrendelések leadása a Webáruház online felületén lehetséges. A Webáruházban tett megrendelést az Üzemeletető csak akkor tudja befogadni és teljesíteni, ha a vásárló a regisztrációs és vásárlási oldalon található mezőket maradéktalanul és helyesen kitölti. Ennek elmulasztásából eredő károkért, illetve a folyamat közben felmerülő technikai problémákért a Webáruház felelősséget nem vállal. A hibásan vagy nem kellő részletességgel megadott címzési, vagy más adatok, információk esetén felmerülő szállítási vagy egyéb többletköltség a vásárlót terheli.

2.7) Adatbeviteli hibák javításának technikai lehetőségei: az adatbeviteli hibák javítására a „Fiókom” fül alatt, a „Fiókom” menüpontban van lehetőség, az érintett adat „Szerkesztés” gombjára kattintva. A regisztrációkor megadott adatokat és belépési jelszót bejelentkezés után bármikor meg lehet változtatni. A “Kosár” tartalma bármikor ellenőrizhető, változtatható, vagy akár törölhető. A megrendelés elküldését követően észlelt adatbeviteli hiba esetén ezt haladéktalanul jelezni kell a fentiekben megjelölt e-mail címen.

2.8) A Webáruházban böngészve a kiválasztott, megvásárolni kívánt termékek saját oldalán a darabszám kiválasztását követően a „Kosárba rakom” funkcióra klikkelve lehet az egyes termékeket a virtuális kosárba betenni. A termékek kiválasztását követően a tényleges rendelési folyamatot a „Tovább a pénztárhoz” feliratú gombra kattintva lehet megkezdeni, majd a számlázási adatok megadását és az adatellenőrzést követően lehet a rendelést véglegesíteni és elküldeni.

2.9) Felhívjuk a figyelmet, hogy minden egyes véglegesített megrendelést a Webáruház rendszere külön megrendelésként kezel, így előfordulhat, hogy az egymás után közvetlenül, azonos vásárlónak és címre leadott megrendelések is külön csomagban kerülnek kiszállításra, amely esetben a szállítási díj is minden megrendelésnél külön felszámításra kerül. Ha már leadta megrendelését, de a csomagot újabb termékekkel bővíteni szeretné, úgy haladéktalanul lépjen kapcsolatba az ügyfélszolgálattal, így – a megrendelés státuszától függően, azaz a csomag futárszolgálatnak történő átadását megelőzően – még módosítható a megrendelés.

2.10) A Webáruházban történő első vásárlást megelőzően szükséges regisztrálni, a későbbi rendelések esetén pedig a már létrehozott regisztrációs fiókba kell bejelentkezni. A regisztráció megkönnyíti a későbbi vásárlást.

2.11) Az oldalon feltüntettet árak minden esetben az ÁFÁ-val növelt bruttó árak, kivéve, ha az ÁFA külön feltüntetésre kerül. A bruttó árak tartalmazzák a vásárláskor hatályos jogszabályokban az adott termékkör tekintetében meghatározott mértékű általános forgalmi adót. A Webáruházban feltüntetett árak visszavonásig vagy megváltoztatásig érvényesek. A Webáruházban szereplő termékképek tájékoztató jellegűek és a valóságtól eltérhetnek.

2.12) Az Üzemeltető a jelen ÁSZF-ben és a megrendelés visszaigazolásában szereplő feltételek szerint köteles a Felhasználó által megrendelt termékeket a megrendelésben megjelölt szállítási címre eljuttatni.

2.13) A Felhasználó köteles a terméket a megrendeléskor megadott címen átvenni, valamint a kiszállítással egyidejűleg, vagy azt megelőzően a termék vételárát és a feltüntetett járulékos költségeket (például szállítás, utánvét-kezelés díja) a jelen ÁSZF-ben szereplő feltételek szerint megfizetni.

2.14) Az Üzemeltető fenntartja a jogot, hogy egyes megrendeléseket ne fogadjon el, ebben az esetben nem jön létre szerződés a Felek között. Az Üzemeltető továbbá jogosult indokolás nélkül elállni a szerződésektől, ebben az esetben a már megfizetett vételárat haladéktalanul visszafizeti a Felhasználó részére.

2.15) Fizetési módok

A megrendelt termékek vételárát és az esetleges járulékos költségeket (amelyek minden esetben feltüntetésre kerülnek a megrendeléskor) a vásárló előzetes a megrendelés elküldésekor online bankkártyás fizetéssel, banki utalással, az ügyfélszolgálaton történő készpénzes fizetéssel, illetve a futárnak történő készpénzes vagy bankkártyás fizetéssel teljesítheti (Utánvét).

Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.

2.16) Átvételi módok

2.16.1) A megrendelt termékeket a Felhasználó választása szerint futárszolgálat útján történő kiszállítással juttatja el a megadott címre, illetve mód van személyes átvételre is az Üzemeltető által az értesítő e-mailben megadott címen.

2.16.2) Futárszolgálattal történő kiszállításra a megrendelés ellenértékének előre utalása vagy utánvétes fizetés esetén van lehetőség. A várható szállítási napról a vásárló e-mailben vagy telefonon kap értesítést. A kiszállítást futárszolgálat végzi. Az utánvétes fizetés készpénzben vagy bankkártyával lehetséges.

2.16.3) Személyes átvétel választása esetén a vásárló előre egyeztetett időpontban az Üzemeltető fent megjelölt átvételi helyén veheti át a termékeket a megrendelés ellenértékének előre utalása vagy készpénzes fizetés esetén. A Webáruház értesítést küld a Felhasználónak az átvétel kezdőidőpontjáról. Eltérő megállapodás hiányában a Webáruház a termékeket ezen értesítéstől számított 8 munkanapig tárolja.

2.16.4) A rendeléseket a Webáruház általában 5 munkanapon belül tudja teljesíteni, a termékeket feladni, amennyiben az adott termék raktáron van. A Webáruház törekszik a szállítási határidő betartására, azonban nem felel azért, ha ezen szokásos szállítási idő nem tartható. Az esetleges késedelem esetén a Webáruház törekszik, de nem köteles a vásárlót értesíteni.

2.17) A vevő köteles a kiszállítás (vagy személyes átvétel) időpontjában a csomag sértetlenségét, a termékek darabszámát ellenőrizni, és az átvételi elismervényt aláírni. Sérült csomagolás esetén a helyszínen jegyzőkönyvben kell rögzíteni a hibát. Ajánlott a termék sértetlenségét is az átvételkor ellenőrizni, és mennyiségi hiány vagy sérült termék esetén a helyszínen jegyzőkönyvben rögzíteni a hiányt vagy hibákat. A nem sértetlen csomagolású terméket a vásárló csak saját felelősségére veheti át. A jegyzőkönyv felvételének hiányában távollévők között kötött szerződések esetén irányadó elállási jog gyakorlására, mennyiségi kifogásra, továbbá sérült termék miatti szavatossági igények érvényesítésére a lehetőségek korlátozottak. Mennyiségi, illetve sérültség miatti reklamáció akkor fogadható el aggálytalanul, ha a csomag felbontásáról videofelvétel készül, amelyen jó minőségben, egyértelműen látszik, hogy a csomag a felvétel indulásakor bontatlan volt (a csomag minden oldala felvételre kerül), és a felvétel vágatlanul rögzíti a csomag teljes tartalmát.

2.18) Amennyiben a kiszállítás során a csomag átvétele sikertelen, ennek tényéről a szállító értesítést hagy, majd egy további alkalommal ismét kísérletet tesz a csomag kiszállítására. A kiszállítás munkanaponként 8-17 óra között történik. A vásárló köteles olyan szállítási címet és telefonszámot megadni, ahol a fenti időintervallumban elérhető.

3. KELLÉKSZAVATOSSÁG, JÓTÁLLÁS, TERMÉKSZAVATOSSÁG

3.1) A Webáruházban vásárolt termékekre kötelező jótállás nem vonatozik.

3.2) A Felhasználó az Üzemeltető hibás teljesítése esetén az Üzemeltetővel szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint. A hibás terméket a vásárló saját költségére vagy személyesen köteles az Üzemeltető ügyfélszolgálati címére eljuttatni. Az ügyfélszolgálat utánvétes csomagot nem vesz át. A szavatossági igény az Üzemeltetővel szemben érvényesíthető.

3.3) A vásárló – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: kérhet kicserélést. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Üzemeltető költségére a vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a vásárló viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Üzemeltető adott okot.

3.4) A vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor a vásárló köteles figyelembe venni, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a vásárló igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást az Üzemeltető nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a vásárló köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

3.5) A termék hibája esetén a vásárló – választása szerint – a fenti 3.2. – 3.4. pontokban meghatározott kellékszavatossági joga helyett termékszavatossági igényt is érvényesíthet. Termékszavatossági igényként a vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

3.6) A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Termékszavatossági igényt a vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével ezen igényérvényesítési jogosultsága elvész.

3.7) Termékszavatossági igény kizárólag az Üzemeltetővel szemben gyakorolható. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a vásárlónak kell bizonyítania.

3.8) A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

3.9) A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

3.10) Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem lehet érvényesíteni. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

3.11) Amennyiben a hibásként megjelölt termék nem rendelkezik a hibával, és a bevizsgálás alatt más hiba sem válik felismerhetővé, úgy a Webáruházat szavatossági kötelezettség nem terheli, a terméket nem cseréli, és vételárát nem térít vissza. A vásárló jogosult ugyanakkor ilyen esetben is a terméket személyesen átvenni, vagy kérni annak saját költségén történő újbóli kiszállítását.

4. A VÁSÁRLÁSTÓL VALÓ ELÁLLÁS JOGA

4.1) A Webáruház vásárlóit megilleti a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szerinti elállási jog, amelyet a termék kézhezvételét követő 14 napon belül lehet gyakorolni.

4.2) Írásban történő elállás esetén határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a vásárló elállási nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi. Az elállás az itt megjelölt feltételekkel gyakorolható.

4.3) Elállás esetén a termék bontatlan vagy bontott állapotban érkezhet vissza Webáruházhoz. Utánvéttel visszaküldött terméket a Webáruház nem vesz át.

4.4) A Webáruházban kizárólag sérülésmentes vagy a rendeltetésszerű használatot meg nem haladóan használt és tiszta termék visszaszolgáltatása esetén köteles a teljes vételárat a vásárló részére megtéríteni. A Webáruház követelheti a fogyasztótól a termékek nem rendeltetésszerű használatából vagy nem megfelelő visszaszolgáltatásából eredő kárai megtérítését.

4.5) Elállásra vonatkozó igényt a vásárló e-mailben, postai úton írásban vagy személyesen jelentheti be.

4.6) Az idézett jogszabályon alapuló elállást nem kell megindokolni.

4.7) Elállás esetén a termék visszajuttatásának költségei a vásárlót terhelik. A vásárlót ezen felül egyéb költség nem terheli. A vásárló a terméket az elállásra vonatkozó jognyilatkozata közlését követő 14 napon belül köteles visszajuttatni az Üzemeltetőnek, ennek hiányában úgy kell tekinteni, hogy az elállási jogát a továbbiakban nem kívánja gyakorolni.

4.8) A termék ellenértékét, valamint a szállítási költséget (ha felszámításra került) legkésőbb a termék Üzemeltetőhöz való megérkezést követő 14 napon belül utalja vissza a vásárló által megadott bankszámlaszámra. A visszatérítés vonatkozik a termék vásárló részére történő kiszállítási költségekre is, kivéve, ha az elállással érintett termékkel együtt más olyan termék is kiszállításra került, amely tekintetében a vásárló nem élt elállási jogával. Üzemeltető a vételárat a termék visszaszolgáltatásáig visszatarthatja.

4.9) A visszaküldött termék Webáruház részére történő visszajuttatásának költségei a vásárlót terhelik. Amennyiben a vásárló nem a jelen ÁSZF és a jogszabályok szerint közli és gyakorolja elállási jogát vagy elállási jogot a fent meghatározott okokból nem közölhet, úgy a Webáruház a vételárat nem téríti vissza, azonban – előzetes egyeztetést követően – mód van a termék visszaküldésére a vásárló részére. Ennek az újbóli kiszállításnak a költségei a vásárlót terhelik.

4.10) Amennyiben egy megrendelés több tételre vonatkozott és az elállás nem terjed ki valamennyi termékre, úgy az Üzemeltető nem téríti vissza a kiszállítás díját.

4.11) Amennyiben kérdése merült fel az elállási jog gyakorlásával kapcsolatban, úgy további tájékoztatásért keresse ügyfélszolgálatunkat az ÁSZF elején található elérhetőségeinken!

Az elállási jog gyakorlására vonatkozó 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szövegét itt olvashatja: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1400045.KOR

5. A FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA

5.1) A Webáruházban előfordulhatnak elírások, így téves ármegjelölések, a közzétett adatokért az Üzemeltető nem vállal felelősséget, fenntartja a jogot, hogy ilyen esetben ne fogadja el a megrendelést és ne kössön szerződést, illetőleg a szerződés megkötése esetén attól elálljon.

5.2) Az egyes termékek színeit a felhasználó számítógépe a valóságtól eltérően jelenítheti meg, így a színek teljes egyezőségéért az Üzemeltető felelősséget nem vállal.

5.3) A Webáruházban való vásárlás feltételezi a vásárló részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a lehetséges hibákra.

5.4) A Webáruház semmilyen módon nem felelős az alább felsorolt pontokban foglaltak miatt, bármilyen okból is következtek be:

Az interneten küldött és/vagy fogadott bármilyen adat meg nem érkezése, véletlenszerű megváltozása.

Bármilyen működési hiba az internetes hálózatban, ami megakadályozza a Webáruház akadálytalan működését és a vásárlást.

Bármilyen meghibásodás, bármely vételi eszközben a kommunikációs vonalakon.

Bármely nem ajánlott vagy tértivevényes formában küldött levél – függetlenül attól, hogy papír, vagy elektronikus formában érkezett –, de főleg bármilyen adat elvesztése.

Bármely szoftver nem megfelelő működése.

Bármilyen programhiba, rendkívüli esemény vagy technikai hiba következményei.

5.5) A Webáruház nem felelős semmilyen alapon, semmilyen közvetlen vagy közvetett kárért, ami a Webáruház áruházhoz való csatlakozás, a Webáruház megtekintése miatt következett be.

5.6) Felhasználó teljes körű és korlátlan felelősséggel tartozik a más személy személyes adatainak megadásából, illetve Webáruházban történő közzétételéből eredő károkért. Az Üzemeltető ilyen esetben minden segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából.

6. SZERZŐI JOG

6.1) A Weboldalon található valamennyi tartalom (szöveg, cikk, termékismertető, tájékoztató, jelen ÁSZF stb., ábra, védjegy, kép, más információ illetve adat) szerzői jogai – eltérő rendelkezés hiányában – térbeli és időbeli korlátozás nélkül a Webáruház üzemeltetőjét illetik meg, ezeket a jogokat az Üzemeltető fenntartja. Különösen tilos a Webáruházból letöltött tartalmat a Webáruházban történő vásárlástól eltérő célra felhasználni, ezeket átdolgozni, másolni, stb. A Webáruház szerzői és egyéb jogainak megsértése vagy e szerződés megszegése esetén azonnal jogi eljárást kezdeményez a jogsértővel szemben. A Webáruház használatával a felhasználó elfogadja, hogy az oldal tartalmának másolása vagy az itt meghatározott céltól eltérő felhasználása akkor is jogsértésnek minősül (jelen ÁSZF megszegésének), ha az esetleg nem állna szerzői jogi oltalom alatt. Minden ilyen jogsértés esetén a Felhasználó elfogadja, hogy legalább 50.000 forint kötbért köteles fizetni az Üzemeltetőnek, a kár mértékének külön bizonyítása nélkül is.

6.2) Az Üzemeltető fenntartja a jogot, hogy bíróságok vagy hatóságok előtt eljárást kezdeményezzen minden olyan személy ellen, aki a Webáruház használatával (ideértve a vásárlást is) jogsértést követ el, illetve arra kísérletet tesz. Az Üzemeltető nem vonható felelősségre semmilyen, harmadik személy által valamely felhasználó vagy vásárló rovására elkövetett jogsértés miatt.

6.3) Bármilyen, az oldal használatával vagy az oldallal kapcsolatos jogsértés, vagy az Üzemeltetőt ért érdeksérelem esetén az Üzemeltető jogosult a Felhasználó regisztrációját azonnali hatállyal felfüggeszteni, személyes és egyéb adatait valamint regisztrációját törölni. Az adatok a jogsértéssel vagy érdeksérelemmel kapcsolatos eljárások céljából továbbra is kezelhetők. A fenti lépésekről az Üzemeltető nem köteles értesíteni a Felhasználót.

6.4) A Webáruház vagy annak bármely része más domainen például keretes alkalmazásként – mintegy saját oldalainak részeként – történő megjelenítése kizárólag előzetes írásos engedély esetén lehetséges.

6.5) Az a weboldal, amelyen a Webáruházra mutató link elhelyezésre kerül, nem keltheti azt a benyomást, hogy a Webáruház üzemeltetője javasolja, támogatja az adott oldalon forgalmazott vagy kínált szolgáltatás vagy termék igénybevételét vagy megvásárlását. A linkelő weboldal nem tartalmazhat valótlan információt a Webáruház valamint a linkelő weboldal között fennálló jogviszonyról és a Webáruházról. A Webáruház minden rá mutató hivatkozás alkalmazása ellen fellép, amely árt a Webáruház hírnevének és érdekeinek.

7. HÍRLEVÉL

7.1) A felhasználóknak módjuk van a regisztrációjuk alkalmával, illetve később, az oldal használata során az Üzemeltető hírlevelére feliratkozni. A hírlevélre feliratkozás önkéntes. Feliratkozás esetén a felhasználó kifejezetten hozzájárul, hogy az általa megadott e-mail címre tájékoztató és kifejezetten reklámcélú tartalmak kerüljenek továbbításra az Üzemeltető által meghatározott időközönként.

7.2) A hírlevélről a felhasználó bármikor leiratkozhat.

8. PANASZÜGYINTÉZÉS

8.1) A panaszok bejelentésére, kapcsolattartásra használható cím, telefonszám, elektronikus levelezési cím a fentiekben került megjelölésre.

8.2) A vásárló panaszát szóban (személyesen vagy telefonon) vagy írásban jelentheti be a Webáruház elérhetőségein. Nem minősül panasznak, ha a vásárló a Webáruház működésével, tevékenységével kapcsolatosan tájékoztatást, állásfoglalást kér.

8.3) A Webáruház a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, illetve ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Webáruház a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát a vásárlónak átadja, egyebekben pedig a következő pont szerint jár el.

8.4) Az írásbeli (ideértve az elektronikus úton) valamint telefonon tett panaszt a Webáruház – törvény eltérő rendelkezése hiányában – harminc napon belül írásban megválaszolja. Az ilyen módon előterjesztett panaszt a Webáruház egyedi azonosítószámmal látja el. A válaszhoz a Webáruház csatolja a panaszról felvett jegyzőkönyvet is. A rögzített panasznak tartalmaznia kell a panaszos nevét, címét, és a panasz leírását. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles, továbbá felhívja a vásárló figyelmét a jogorvoslati lehetőségekre. A válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni. A Webáruház által felvett jegyzőkönyv tartalmazza a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényben fogyasztói szavatossági igény bejelentése esetében a 19/2014 (IV.29.) NGM. rendeletben előírt adatokat.

Jogorvoslat: Fogyasztó jogosult továbbá békéltető testülethez fordulni. A Felhasználó lakóhelye szerint illetéke Békéltető Testületek listája és elérhetőségei az alábbi linken érhetőek el:

http://www.bekeltet.hu/container/container_attachments/download/54

9. EGYEBEK

9.1) Amennyiben a jelen ÁSZF bármely rendelkezését bíróság érvénytelennek találja, az érvénytelenség nem érinti az egyéb rendelkezések érvényességét, azok továbbra is érvényesek maradnak.

9.2) Európai Bizottság által fejlesztett és üzemeltetett online vitarendezési platform elérhető az alábbi linken: http://europa.eu/youreurope/citizens/consumers/internet-services/index_hu.htm

10. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK ELFOGADÁSA

A Webáruház használatával Ön kijelenti, hogy a felhasználási feltételeket megértette, azokat tudomásul vette, és az oldal használatának feltételeként elfogadja.

A görgős állvány és oldalpolcok kombinációjával egy igazán ütős összeállítás kerül hozzád.
A Big Green Egg mozgatható marad, a lehajtható (MiniMax esetében levehető) oldalpolcoknak hála pedig praktikus munkafelületed is lesz az EGG közvetlen közelében, ahova le tudod tenni a whiskyt vagy rozét, illetve a bepácolt, előkészített húsokat.

Az oldalpolcok természetesen elférnek a méretben és kialakításban megfelelő védőhuzat alatt is, így minden időjárási körülmények között védettek lesznek. Amennyiben szeretnél védőhuzatot is a Big Green Egged összeállítása után a csomaghoz hozzátenni, azt a SHOP menüpont alatt tudod megtenni. Egyszerűen csak add hozzá a kosárhoz.

Ha szeretnél egy nagy munkafelületet, ez a moduláris rendszer pont olyan változatos tud lenni, mint maga az EGG. A már meglévő kerti konyhád stílusa vagy elrendezése is könnyedén figyelembe vehető, így mindenkinek megfelelő választás lehet. A moduláris keret később tovább bővíthető kiegészítő kerettel vagy keretekkel.

Az összeállítás tartalma:
EGG keret (1x) - 1 db rácsos polcot már tartalmaz
Görgők (2x)
Ha szeretnél egy nagy munkafelületet, ez a moduláris rendszer pont olyan változatos tud lenni, mint maga az EGG. A már meglévő kerti konyhád stílusa vagy elrendezése is könnyedén figyelembe vehető, így mindenkinek megfelelő választás lehet.

Az összeállítás tartalma:
EGG keret (1x) - 1 db rácsos polcot már tartalmaz
Kiegészítő keret (1)
Görgők (3x)
Rozsdamentes polc (2x)
Rácsos polc (1x)

Akác polc (2x)
Rácsos polc (1x)
A görgős állvány és oldalpolcok kombinációjával egy igazán ütős összeállítás kerül hozzád.
A Big Green Egg mozgatható marad, a lehajtható (MiniMax esetében levehető) oldalpolcoknak hála pedig praktikus munkafelületed is lesz az EGG közvetlen közelében, ahova le tudod tenni a whiskyt vagy rozét, illetve a bepácolt, előkészített húsokat.

Az oldalpolcok természetesen elférnek a méretben és kialakításban megfelelő védőhuzat alatt is, így minden időjárási körülmények között védettek lesznek. Amennyiben szeretnél védőhuzatot is a Big Green Egged összeállítása után a csomaghoz hozzátenni, azt a SHOP menüpont alatt tudod megtenni. Egyszerűen csak add hozzá a kosárhoz.
A görgős állvány és oldalpolcok kombinációjával egy igazán ütős összeállítás kerül hozzád.
A Big Green Egg mozgatható marad, a lehajtható (MiniMax esetében levehető) oldalpolcoknak hála pedig praktikus munkafelületed is lesz az EGG közvetlen közelében, ahova le tudod tenni a whiskyt vagy rozét, illetve a bepácolt, előkészített húsokat.

Az oldalpolcok természetesen elférnek a méretben és kialakításban megfelelő védőhuzat alatt is, így minden időjárási körülmények között védettek lesznek. Amennyiben szeretnél védőhuzatot is a Big Green Egged összeállítása után a csomaghoz hozzátenni, azt a SHOP menüpont alatt tudod megtenni. Egyszerűen csak add hozzá a kosárhoz.

Igazi kültéri konyha a természetes megoldások híveinek

A természet mindig teszi a dolgát. Nézd csak meg eucalyptus asztalunkat. Ez a kézzel készült asztal kemény, tömör eucalyptus deszkákból áll, természetes erezettel és egyedi színnel. Ez azt is jelenti, hogy minden asztal különböző. Az eucalyptus asztallal Big Green Egged egy teljes kültéri konyhává alakul, elég hellyel a konyhai eszközeidnek és edényeidnek. Most asztali állvánnyal és görgőkkel adjuk, hogy teljes legyen a csomag.

Tulajdonságok

    • Large asztal méret: 150x60x80

    • XLarge asztal méret: 160x80x80

    • Kompatibilis védőhuzat nem része az akác asztalnak, külön megvásárolható.

Igazi kültéri konyha a természetes megoldások híveinek

A természet mindig teszi a dolgát. Nézd csak meg eucalyptus asztalunkat. Ez a kézzel készült asztal kemény, tömör eucalyptus deszkákból áll, természetes erezettel és egyedi színnel. Ez azt is jelenti, hogy minden asztal különböző. Az eucalyptus asztallal Big Green Egged egy teljes kültéri konyhává alakul, elég hellyel a konyhai eszközeidnek és edényeidnek. Most asztali állvánnyal és görgőkkel adjuk, hogy teljes legyen a csomag.

Tulajdonságok

  • Large asztal méret: 150x60x80

  • XLarge asztal méret: 160x80x80

  • Kompatibilis védőhuzat nem része az eucalyptus asztalnak, külön megvásárolható.

A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

Az EXTRA csomagokban a bővített csomagon felül olyan kiegészítőket találsz, amik igazán élvezetessé teszik a Big Green Egg használatát.

A csomag tartalma:
Big Green Egg faszén (1x) - európai prémium faszén, bükk és gyertyán
Boksa faszén (1x) - magyar prémium faszén, 95% tölgy
Looftlighter elektromos grillgyújtó - sörnyitóval a könnyű begyújtáshoz
Füstölő chips (4x) - az extra füstös ízekhez, minden fajtából 1-1
Grilldeszka (2x) - halak, tenger gyümölcsei füstöléséhez, minden fajtából 1-1
Füstölő csonk - a hosszan tartó füstöléshez, minden fajtából 1-1
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

A BŐVÍTETT csomagokban az ALAP csomag kiegészítőin felül olyan termékeket találsz, amiket első körben lehet hogy nem vennél meg, de néhány használat után érezni fogod, hogy ez az, amire vágysz.

A csomag tartalma:
Big Green Egg faszén (1x) - európai prémium faszén, bükk és gyertyán
Boksa faszén (1x) - magyar prémium faszén, 95% tölgy
Looftlighter elektromos grillgyújtó - sörnyitóval a könnyű begyújtáshoz
Füstölő chips (2x) - az extra füstös ízekhez
Grilldeszka - halak, tenger gyümölcsei füstöléséhez
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

Az ALAP csomagok tartalmaznak minden olyan kötelező kiegészítőt, amivel bátran elkezdheted az ismerkedést Big Green Eggeddel.

A csomag tartalma:
Big Green Egg faszén (1x) - európai prémium faszén, bükk és gyertyán
Boksa faszén (1x) - magyar prémium faszén, 95% tölgy
Looftlighter elektromos grillgyújtó - sörnyitóval a könnyű begyújtáshoz
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

Az EXTRA csomagokban a bővített csomagon felül olyan kiegészítőket találsz, amik igazán élvezetessé teszik a Big Green Egg használatát.

A csomag tartalma:
Öntöttvas rács - a tökéletes steakhez
Kerek csepegtetőtálca - hús alá vagy köretekhez
Pizzakő - pizza, kenyér, hamburger buci sütéshez
Pizzalapát - pizzasütéshez elengedhetetlen
Öntöttvas serpenyő - raguk, pörköltek sütéséhez, húsok, halak pirításához
Öntöttvas plancha - húsok pirításához, halak, köretek sütéséhez
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

A BŐVÍTETT csomagokban az ALAP csomag kiegészítőin felül olyan termékeket találsz, amiket első körben lehet hogy nem vennél meg, de néhány használat után érezni fogod, hogy ez az, amire vágysz.

A csomag tartalma:
Öntöttvas rács - a tökéletes steakhez
Kerek csepegtetőtálca - hús alá vagy köretekhez
Pizzakő - pizza, kenyér, hamburger buci sütéshez
Pizzalapát - pizzasütéshez elengedhetetlen
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

Az EXTRA csomagokban a bővített csomagon felül olyan kiegészítőket találsz, amik igazán élvezetessé teszik a Big Green Egg használatát.

A csomag tartalma:
Hamukaparó - tisztításhoz és újragyújtáshoz
Rácsemelő - a forró rácsok mozgatásához
Indirekt sütőkő - convEGGtor - a BBQ és lassú sütésekhez
Rácstisztító kefe - a rácsok tisztán tartásához
Szilikon csipesz (30 cm) - a húsok, zöldségek forgatásához
Maghőmérő - hogy mindig tökéletes legyen a steak
Csirketrón - a csirke utolsó kívánsága
Ötujjas hőálló kesztyű - hogy sose legyen túl forró
EGG Genius automata hőmérséklet szabályozó - hogy játék legyen a sütés
Hamuzó lapát - a kényelmes tisztításhoz
Pácoló fecskendő - az extra ízekhez
Mérőedény készlet - a pontos mennyiségekhez
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

A BŐVÍTETT csomagokban az ALAP csomag kiegészítőin felül olyan termékeket találsz, amiket első körben lehet hogy nem vennél meg, de néhány használat után érezni fogod, hogy ez az, amire vágysz.

A csomag tartalma:
Hamukaparó - tisztításhoz és újragyújtáshoz
Rácsemelő - a forró rácsok mozgatásához
Indirekt sütőkő - convEGGtor - a BBQ és lassú sütésekhez
Rácstisztító kefe - a rácsok tisztán tartásához
Szilikon csipesz (30 cm) - a húsok, zöldségek forgatásához
Maghőmérő - hogy mindig tökéletes legyen a steak
Csirketrón - a csirke utolsó kívánsága
Ötujjas hőálló kesztyű - hogy sose legyen túl forró
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

Az ALAP csomagok tartalmaznak minden olyan kötelező kiegészítőt, amivel bátran elkezdheted az ismerkedést Big Green Eggeddel.

A csomag tartalma:
Hamukaparó - tisztításhoz és újragyújtáshoz
Rácsemelő - a forró rácsok mozgatásához
Indirekt sütőkő - convEGGtor - a BBQ és lassú sütésekhez
Rácstisztító kefe - a rácsok tisztán tartásához
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

Az ALAP csomagok tartalmaznak minden olyan kötelező kiegészítőt, amivel bátran elkezdheted az ismerkedést Big Green Eggeddel.

A csomag tartalma:
Öntöttvas rács - a tökéletes steakhez
Kerek csepegtetőtálca - hús alá vagy köretekhez

Természetesség a fém moduláris asztalokhoz

Az akác polc betéttel természetességet csempészhetsz a fém moduláris asztal szettedbe. Az akác polc betétet ajánljuk legfelső polcként vagy köztes polcként is.

Válassz a különböző polcok közül szabadon!

A fém moduláris asztal bővítő keretéhez vagy a bővítő szekrény tetejére szabadon választhatsz a kültéri konyhád designjához vagy a felhasználási módhoz megfelelő polcokat. Egy bővítő kerethez maximum és ajánlottan 3 db polcot válaszhatsz - ezek a polcok lehetnek mind különbözőek is a rendelkezésre álló polcok közül választva -, a szekrény tetejére pedig 1 db polc szükséges, választásod szerinti anyagból.

  • A polc betétek nem részei a bővítő keretnek.

  • A polc betét nem része a bővítő szekrénynek.

  • A polc betétek minden esetben szabadon választhatók a készlet függvényében vagy rendelésre, azok külön megvásárolandók.

Vízálló és időjárásálló

Fejleszd kültéri konyhádat lépésről lépésre. A csatlakozó csomag segítségével a bővítő szekrényt könnyedén hozzákapcsolhatod EGG keretedhez vagy egy másik kiegészítő kerethez. Ahogy a Big Green Eggtől elvárható, lehetőségeid száma végtelen, ha a kiegészítő polcokat és egyéb variációkat figyelembe vesszük. Választhatsz akácfa vagy rozsdamentes acél polcokat is. A kiegészítő szekrény porszórt acélból és alumíniumból készül, így ahol kell teherbíró és tartós, ahol kell pedig könnyű és időjárásálló. A lábak alapból állítható magasságúak, de kapható hozzá görgős kerék is. A szekrény vízálló, így akár a faszenet is tarthatod benne. Vagy berakhatsz fűszereket, egyéb kiegészítőket, amit csak szeretnél. És így mindjárt minden szép, tiszta és rendezett. Üdvözlünk az XL-es méretű kerti konyhádban!

Tulajdonságok:

  • Tartalmaz egy bővítő szekrényt és csatlakozó csomagot

  • 4 szintező a csomag része, a lábakra görgőket is tehetsz

  • Az alsó polc kerete és a középső szint acélból készült a nagyobb teherbírás érdekében

  • Alumínium a teteje és a lábak, hogy ha meg is karcolod a porfestést, a felület rozsdamentes maradjon

  • Méretei: magasság 77x szélesség 76 x mélység 76

  • A csomag nem tartalmaz polc betétet és görgőket

A moduláris asztal sokoldalú kiegészítője

Ha sokat sütsz és kevés a helyed, bővítsd a sütő- és dolgozófelületed a bővítő keretekkel, amiket természetesen különböző szebbnél szebb és hasznosabb belső polcokkal és kiegészítőkkel szerelhetsz fel. A kereten kívül, a bővítő keret tartalmaz egy csatlakozó csomagot és 4 szintezőt. Azt viszont te döntöd el, hogy milyen közbenső szinteket szeretnél a keretbe tenni. 10 cm magas görgőket is tehetsz a asztalok alá. A görgők és a választott polcok nem részei a kiegészítő keretnek. Ha görgős EGG keret mellé párosítod, szükséged lesz 2 db extra görgőre a kiegészítő keret alá is..

Tulajdonságok:

  • Tartalmaz egy bővítő keretet és csatlakozó csomagot

  • 4 szintező a csomag része, a lábakra görgőket is tehetsz

  • Az alsó polc kerete és a középső szint acélból készült a nagyobb teherbírás érdekében

  • Alumínium a teteje és a lábak, hogy ha meg is karcolod a porfestést, a felület rozsdamentes maradjon

  • Méretei: magasság 77x szélesség 76 x mélység 76

Bővítő keret betétek

Minden betét ugyanazokkal a méretekkel rendelkezik, hogy úgy variáld a munkafelületed ahogy szükséged van rá és ahogy neked tetszik. Egy rácsos rozsdamentes acél polc az akácfa polc alatt? Csak rajtad múlik. Választhatsz rácsos vagy teljes rozsdamentes acél betétet az akácfa betét mellett. Túl sok a variációs lehetőség? Később bármikor változtathatsz!

Rácsos rozsdamentes acél betét

  • 304-es rozsdamentes acélból készül.

  • Könnyedén tárolhatod rajta a sütőkövet vagy a convEGGtort is.

  • Legalsó polcnak ideális.

Teljes rozsdamentes acél betét

  • 304-es rozsdamentes acélból készül.

  • Szilikon tömítéssel ellátva hogy tökéletesen illeszkedjen a kerethez.

  • Legfelső polcnak ideális.

Akácfa betét

  • Akác keményfából készült.

  • Galvanizált csavarokkal láttuk el hogy felkészítsük a kültéri használatra.

  • Bármely szinten ideális.

Szabadság görgőkön

Tiszta fekete, visszafogott görgők. Ezek mozgatják a moduláris asztal szettet és az akác fa asztalodat is. Könnyű kezelhetőség, könnyű mozgatás és tárolás. A szettben két darab görgő található, egy zárható és egy nem zárható.

Fontos tudnivalók:

  • A görgő szett használható a moduláris és fa asztalokhoz is.

  • A csomagban 1 pár (2 db görgő) található.

  • A moduláris asztal tojást tartó részéhez 2 pár görgő szükséges, a további kiegésztő asztalokhoz plusz 1 pár.

Még egy “polc”

A Big Green Egg kiegészítő tartó könnyedén hozzáilleszthető a már meglévő görgős vagy inteGGrált kézi húzós görgős állványodhoz, bármilyen méretű Big Green Egged is legyen. Kényelmes megoldást biztosít, hogy a rácsokat és az indirekt sütőkövet, vagy más kiegészítőt biztonságosan tárolhasd a Big Green Egged közelében, és bármikor kéznél legyen. A két tárolóhelyes tartó 304-es rozsdamentes acélból készült, hogy ellenálljon az időjárás viszontagságainak.

Tulajdonságok:

  • Minden méretű integgrált kézi húzós állvánnyal kompatibilis.

  • Gyors és könnyű felhelyezés

  • 2 tartóhely, convEGGtornak, rácsoknak vagy sütőköveknek

  • 304-es rozsdamentes acélból készül

Akár kempingezni mész, akár a parkba vagy vízpartra, semmi okod arra, hogy ne legyél közben stílusos. Csak vidd magaddal a MiniMax-ot ebben a hordozható állványban. Egyszerűen kihajtod és máris kézre áll a multifunkcionális konyhád a tökéletes magasságban (60 cm az alap!). Végeztél a sütéssel? Csak hajtsd össze és már mehetsz is! Emeld a MiniMax-od kényelmes magasságba ezzel a hordozható állvánnyal bármerre is jársz. Nagy teherbírású porszórt acélból készült, ami azt jelenti, hogy kevésbé egyenletes terepen is stabilan fog állni. Gyorskapcsokkal könnyedén rögzítheted a MiniMax-ot, és kinyitás közben sem kell attól félned, hogy leesik. Ha összehajtod a hordozható állványt, egy kicsi, lapos csomagot kapsz amit könnyen szállíthatsz. Hé, várjatok meg!
Mindig van nagyobb Tojás

Nagy családod vagy baráti társaságod van? Profi séf vagy? Nagy társaságoknak készítesz ételt rendszeresen? Akkor a Big Green Egg XLarge a tökéletes sütő számodra. Big Green Egg XLarge segítségével a legjobb ízeket hozhatod ki az ételekből, mindezt egyszerre sok-sok ember számára. 61 cm átmérőjű sütőfelületén hatalmas húsokat, halakat vagy több pizzát sütni már nem csak fantázia, hanem a valóság. És ha kicsi a 61 cm átmérőjű sütőfelület? Bővítsd ki sütőfelületed 2 vagy 3 szintes rácsokkal, és emeld új szintre az ételeket.

XLarge tulajdonságok:

Rácsátmérő: Ø 61 cm
Sütőfelület: 2919 cm²
Teljes súly: 99 kg
Magasság: 78 cm
A görgős állvány nem tartozéka az XLarge tojásnak, az külön megvásárolható.
Az XLarge tojás moduláris asztallal is választható.
Az XLarge tojás akácfa asztallal is választható.
A legnépszerűbb családtag

A Big Green Egg Large messze a legnépszerűbb méret a Big Green Egg családban. Könnyen elkészítheted családtagjaid vagy barátaid kedvenc ételét is - természetesen sajátjaid mellett - a Big Green Egg Large sütőfelületén, ha kell egyszerre, mert a Large elég helyet biztosít egy 8-10 fős társaságnak is. Ezen a rengeteg helyen nagyon könnyen elkészíthetsz akár háromfogásos menüket is. Ki akarod hozni a maximumot a Tojásból? Akkor a Large a legjobb választás, mert ehhez a mérethez érhető el a legtöbb kiegészítő. Ez a mindentudó modell ezért is kapta a Large nevet, mert nagy potenciál rejlik benne. Klasszikus barbecue fogásokat tervezel sütni? A Large azért is népszerű, mert marhaszegyet vagy sertésoldalast is darabolás nélkül süthetsz vele.

Large tulajdonságok:

Rácsátmérő: Ø 46 cm
Sütőfelület: 1688 cm²
Teljes súly: 73 kg
Magasság: 84 cm
A görgős állvány nem tartozéka a Large tojásnak, az külön megvásárolható.
A Large tojás moduláris asztallal is választható.
A Large tojás akácfa asztallal is választható.
Nem mindig a méret a legfontosabb!

Habár a mérete nem annyira lenyűgöző első pillantásra, de a Big Green Egg MiniMax bőven kompenzál ezen hiányossága miatt. Csak 7 cm-rel magasabb, mint a Big Green Egg Mini, de sokkal nagyobb sütőfelületen süthetsz, pont ugyanakkorán, mint a Big Green Egg Smallban. Így több, mint elegendő helyed lesz akár 4-6 ember számára is kényelmesen sütni. Kitelepülést vagy kirándulással egybekötött sütögetést tervezel? Nem kell súlyemelőnek lenned, hogy a MiniMaxot magaddal vidd, mert mindössze 35 kg a súlya. Ketten simán megbírkóztok vele, ráadásul a MiniMax alaptartozéka a hordozókeret is, ezt nem kell külön megvásárolnod! Kompakt mérete miatt éttermi konyhák is előszeretettel választják steaksütésre, vagy különböző előkészítő folyamatokra.

A MiniMax tartozékai:
A MiniMax hordozókeret a MiniMax alaptartozéka.

MiniMax tulajdonságok:
Rácsátmérő: Ø 33 cm
Sütőfelület: 855 cm²
Teljes súly: 35 kg
Magasság: 50 cm