chiminea

Korlátok nélküli sütő

“A seregben hadnagyként szolgáltam Japánban az 50-s években,” kezdi a történetet Ed Fisher (1934), a Big Green Egg alapítója. “Ott ismertem meg többek között a pachinko gépeket, amik egy flipperre hasonlítanak, csak függőlegesek. Egy ehhez kapcsolódó üzleti vacsora közben kóstoltam először kamadoban készült ételt. Ahogy más szolgálatban lévő katonával is előfordult, láttam potenciált ezekben a flipper szerű gépekben és mikor hazatértem, importáltam párat és elkezdtem árulni. De felejthetetlen élmény volt a vacsora is, és a kamado sütőből kikerült ételek íze. A kamadók régi agyagedényekre épültek, amik több, mint 3000 évesek voltak. A 20. század elején ezek az edények levehető tetővel készültek, és a japán háztartásokban rizsfőzőként használták őket. Az amerikai BBQ kultúra hatására, került egy rács az edényre, így ennek köszönhetően már füstölhettünk is, és a legszaftosabb steaket süthettük, amit valaha ettünk. Így lett egy rizsfőző edényből a lehetőségek végtelen tárháza…”

big green egg
big green egg

Összetéveszthetetlen szín

“Az elsődleges célunk, amikor Atlantában 1974-ben, a Clairmont Roadon megnyitottuk első üzletünket az volt, hogy pachinko gépeket adjunk el. A vásárlók nem voltak túlzottan elégedettek az agyag kamadókkal, amiket importáltunk Japánból és Taiwanból. A kamado név, ami japánul egyfajta sütőt jelent, nem igazán tetszett az embereknek. Kellett egy ragadósabb, és szerettem volna egyedi színt kölcsönözni nekik, hogy könnyen felismerhetőek legyenek. Végül a zöldnél kötöttem ki, és mivel a sütő tojás alakú, és nagy, megszületett a Big Green Egg brand! Hogy az emberek megismerhessék az ízletes és szaftos ételeket, amik a Big Green Eggben készültek, kiraktam egy Tojást a bolt elé, és például csirkeszárnyakat készítettem benne, amiket aztán a járókelők megkóstolhattak. Ez felkeltette a kíváncsiságukat és a tökéletes ízeknek köszönhetően, máris meggyőzte őket a Big Green Egg varázslat.”

 

A világ legjobb kamadója

“Az eladások emelkedtek.” – folytatta Ed. “De én nem voltam elégedett az akkoriban importált Tojások minőségével. Az agyag nagyon törékeny volt és gyakran szállítás közben is darabokra esett, 200 C-nál magasabb hőmérsékleten pedig repedések és törések keletkeztek. Még javítókészletet is árultunk hozzá. A saját és vásárlóim tapasztalataira építve, a designt fokozatosan megváltoztattuk. Egy bizonyos ponton rájöttünk, hogy a hőmérséklet sokkal könnyebben szabályozható, ha jó minőségű faszenet használunk a briquette helyett. Ha bármit nem javaslunk jelenleg, az az, hogy brikettet használj a Big Green Eggedben. Került egy hőmérő is a Tojásra, és kerestünk egy agyagnál jobb anyagot azzal a céllal, hogy megalkossuk a világ legjobb kamado sütőjét.”

Kivételesen magas minőségű kerámia

“A kilencvenes évek közepe tájékán, együttműködésbe kezdtünk egy ultra-modern gyárral Mexikóban.” -folytatja Ed. “Mexikónak lenyűgöző történelme van a kerámiák terén, és ismert a kivételes hozzáértésük és tökéletes gyártási technológiájuk. Ettől kezdve, a Big Green Egg kivételesen magas minőségű kerámiából készül olyan technológiákkal, amiket a NASA fejlesztett ki. Ez a fajta kerámia több mint 100.000 alkalommal felmelegíthető anélkül, hogy a minőségben bármilyen negatív változás történne. Ráadásul, a kerámiát bevontuk egy elpusztíthatatlan és védőbevonatként szolgáló porcelán zománccal. Ettől a pillanattól kezdve a karaktert adó zöld szín nem halványult és színeződött el, ami ezelőtt extrém időjárási körülmények között megtörtént.”

Gyakran másolják, de sosem érnek fel hozzá

“Kifejlesztettünk egy kivételes sütőt, ami nem csak erősebb, de rengeteg szempontból sokkal tartósabb is. A hőszigetelés tökéletes volt – és ma is az. Sokkal kevesebb faszenet igényel a működtetése, és a Tojáson belül a hőmérséklet is sokkal stabilabb lett, függetlenül a külső hőmérséklettől. Továbbá, a Tojásokat minden erőfeszítés nélkül lehetett 350 C-ra felfűteni, ezzel még változatosabbá tenni a Big Green Eggen való sütéseket. Elértem a célomat! Azóta is sokan másolnak minket, de senki nem tud ilyen minőséget előállítani. A Big Green Egg egy kamadó, de nem minden kamadó Big Green Egg, és erre nagyon büszke vagyok!” – mondta Ed Fisher, a történet zárásaként, ami talán meg is magyarázza, hogy miért rajonganak olyan sokan világszerte a Big Green Eggért, és miért tudta szép lassan meghódítani az egész világot!”