Első lépéseim a Big Green Eggel

Használat | 2021. július 09.

Az alábbi cikkben összeszedjük nektek, mik a teendők, ha hazavittetek egy Big Green Egget tőlünk. Szerelési és használati tanácsok, biztonsági tippek, kezdő és haladó titkok megosztása várható. Kattintás után olvasható!

Csomagoljuk ki!

Hazavittem egy Big Green Egget, mit kezdjek vele?

Maga a Big Green Egg jellemzően két dobozban érkezik, kivéve a MiniMax, ami egyetlen dobozban található. Nézzük az alapfelállást, amiben van egy nagy dobozunk és egy jóval kisebb. A nagy dobozban található a Big Green Egg összes kerámia alkatrésze. Tehát ebben kell legyen a kupola, a Tojás alapja, a belső kerámia tűztér, a tűzgyűrű, a zöld kerámia kupak. A kisebb doboz az összeszereléshez szükséges szerszámokat és alkatrészeket tartalmazza. A rozsdamentes rács, a tűzgyűrű aljára kerülő öntöttvas rács, a hőmérő, a fogantyú és a fekete kupak is. Emellett itt találjátok meg a Tojás nyitásáért és zárásáért felelős zsanért is, mindenféle csavarokkal és anyákkal együtt.

Most, hogy már tudjuk, minek, hol a helye, ki-ki vérmérséklete szerint ki is bonthat egy üveg sört, kitölthet egy pohár bort, majd nekiállhatunk a doboz kinyitásának. Igényel egy kis lelki ráhangolódást, mint minden olyan vágyott tárgy, amiről régóta álmodtunk.

A doboz kibontása után ellenőrizzük, hogy minden megfelelő állapotban van-e, és olvassuk el a mellékelt utasításokat. Sok infó feleslegesnek fog tűnni, de tudunk kell, hogy ez egy amerikai termék, így fontos megemlíteni olyan triviálisnak tűnő dolgokat is, amin esetleg mi csak nevetünk.

Egyébként ha felmentek a weboldalunkra, és azon belül a blogra, akkor minden egyes alkatrész, fontosabb kiEGGészítő összeszerelési útmutató videóját meg fogjátok találni, de most össze is gyűjtjük nektek ebben a cikkben egy helyre.

Összeszerelés

Big Green Egg modellek

Mi az javasoljuk, hogy bármennyire is csábító a Tojással kezdeni, először szereljük össze az állványt (vagy asztali állványt és asztalt, ha asztalba kerül a Big Green Egg). Ugyanis jó lenne valahova tenni a Tojást, miután összeraktuk. Szerintünk az állvány és Tojás összerakása egy óra alatt simán abszolválható  feladat, de biztosan nem lesz több 2-nél…

Big Green Egg állvány összeszerelési videók:

Big Green Egg akác asztal összeszerelése

Big Green Egg Minimax keret összeszerelése

Big Green Egg Small vagy Medium állvány összeszerelése

Big Green Egg Large állvány összeszerelése

Big Green Egg XLarge állvány összeszerelése

Ezután folytassuk a Tojás összerakásával:

Big Green Egg Mini összeszerelése

Big Green Egg MiniMax összeszerelése

Big Green Egg Small vagy Medium összeszerelése

Big Green Egg Large összeszerelése

Big Green Egg XLarge összeszerelése

Oldalpolcok

Big Green Egg oldalpolccal

Sokan, akik nem olvasták el figyelmesen a mellékelt útmutatókat, vagy nem néztek meg egyetlen videót sem, most jönnek rá, hogy maradt egy pár felesleges csavarjuk. És arra is, hogy nem tudják, hova kellene rögzíteni az oldalpolcokat, ha van. Ilyenkor kénytelenek vagyunk levenni a zsanért a hátsó csavarok meglazításával, és kicsit visszamenni az összerakás folyamatában, majd a helyére tenni azt a pár (4) csavart. Sokan most biztos azt mondjátok, hogy nincs is oldalpolcom, minek vesződjek ezzel, de higgyétek el, lesz köztetek olyan, aki később akar majd oldalpolcot feltenni, és azok a csavarok több, mint valószínű, hogy már sosem lesznek meg! Persze, tudunk ebben segíteni, de azt ajánljuk, kerüljön minden a helyére!

Miért kell nekem oldalpolc? Ha asztalos Big Green Egged van, természetesen nincs szükséged rá. Ha erkélyen, vagy olyan teraszon van a Tojás, ahol inkább kevesebb hely van, mint több, vagy nincs a közelben olyan felület, ahova le tudnál pakolni, akkor viszont nagyon praktikus. Mivel visszahajtható, így akár csak egyik oldala is használható, és ha már nincs rá szükségünk, egyszerűen, helytakarékosan le tudjuk hajtani. Rendelkezik akasztó fülecskékkel is, így a hamukaparót, rácsemelőket, spatulát, villát, csipeszt praktikusan tárolhatjuk az oldalpolcokra akasztva. Illetve bármilyen edényt, vágódeszkát, húsokat tudunk rajta tárolni, mielőtt bekerülnének a Big Green Eggbe. Ha oldalpolcot szeretnétek, itt nézzetek körül, csak méretet kell választani:

Oldalpolcok a webshopban

Tehát rájöttünk a felesleges csavarok helyére, újra illesszük helyére a zsanért. Első használatok után érdemes még egy fél fordulatot tekerni a hátsó csavarokon, hogy biztosan stabil legyen a tartás! Nem baj, ha a ez a két csavar meghajlik, sőt! Ugyanezt a műveletet kisebb hajtásokkal érdemes minden évben egyszer megismételni, és akkor nem ér minket meglepetésként a laza kupola, vagy az elcsúszó zsanér. A leeső tetőről ne is beszéljük… mindig figyeljetek erre!

Most, hogy minden fontosat elmondtunk az oldalpolcokról, szereljük is fel őket:

Fa oldalpolcok felszerelése videó

Nincs más hátra, mint hogy süssünk egyet!

Gyújtókocka és begyújtás

Bontsuk ki a faszenet, és majd beszéljünk is néhány szót arról, hogy miért is fontos a minőségi faszén. A jó faszén egyben a legfontosabb fűszer is. Sokszor előfordul, hogy egyáltalán nem használunk külön füstölő chipset vagy facsonkot a Big Green Eggben, csak simán a faszén minimális füstjével ízesítjük a készülő fogásokat. Így különösen fontos, hogy tudjuk, mi kerül az ételünkhöz.

Big Green Egg faszén

A Big Green Egg amerikai faszene egy hickory és tölgy keverék. Erőteljesebb ízt ad, mint egy csak tölgy vagy bükk fából készült faszén. Tapasztalatunk szerint nagyon könnyű ezzel a szénnel még a 100 fok alatti hőmérsékleteket is stabilan tartani.

Big Green Egg faszén a webshopban

Magyar boksa faszén

A másik, nálunk kapható magyar gyártású és fából készülő faszenünk 90%-ban tölgyet tartalmaz. Hatalmas fűtőértéke van, és optimális hőleadással rendelkezik. A Big Green Egg Large modellben saját mérésünk szerint a BBQ hőtartományban (100-150 fok között) akár 30 órát is süthetünk a beleférő körülbelül 3 kg faszénnel. Ez rendkívül takarékos és környezettudatos használatot eredményez. A tölgy egy lágyabb, mindennapibb fűszert kölcsönöz az ételeknek, ezért bármilyen sütéshez bátran ajánljuk!

Magyar boksa faszén itt érhető el

Bővebb információt a faszénről, az égésről és a füstölőfák használatáról a blogon található cikkekből vagy a Wood2Smoke által fordított Zen of Wood – avagy a fának is lelke van sorozatunkból tudhattok meg.

A sorozat részei itt érhetők el:

Zen of Wood – 1. rész

Zen of Wood – 2. rész

Zen of Wood – 3. rész

További cikkek a füstölésről:

Füstölés a Big Green Eggben

Melegen füstölt morgóhal

Füstölt carpaccio

Töltött csillagalma

A faszén és begyújtás

Faszén és füstölőchipsek

Bármilyen méretű Big Green Eggünk van, mindig a tűztér tetejéig töltsük fel szénnel. Ha csak néhány steaket sütünk meg és utána elzártuk a szellőzőket, a szén nem izzik tovább, a következő sütésnél csak az elfogyott szenet kell pótolnunk, így felfrissítjük a szén hőleadó képességét, plusz mindig fel vagyunk készülve az esetleges hosszabb sütésekre is.

Fontos megemlítenünk, hogy nem ajánljuk a benzinkúton, szupermarketekben kapható, ki tudja milyen adalékanyagokat és egyéb hozzáadott dolgokat tartalmazó szeneket. Az olcsóbb csak addig olcsó, amíg nem káros az egészségünkre. Mivel a szén egy fűszer, és az ételeinket ízesítjük vele, szerintünk fontos tudni, hogy milyen minőséget használunk. Amit még abszolút ellenjavallunk, az a brikett használata. Egyrészt nem szabályozható olyan könnyedén a hőmérséklete, mint a faszénnek, másrészt csak faszenes használat esetén él a Tojásra a garancia. Nyugodt szívvel ki merjük jelenteni, hogy az általunk forgalmazott magyar és amerikai szenek a piacon jelenleg elérhető legjobb faszenek között vannak.

Szóval, gyújtsunk be! Előkapjuk a Looftlightert vagy a gyújtókockáinkat. A Big Green Egg gyújtókockája 100% természetes alapanyagokból készül, nem tartalmaz semmilyen hozzáadott vegyületet, így az ételünk ízét sem rontja el. Fontos, hogy soha, semmilyen körülmények között ne használjunk gyújtófolyadékot (és semmilyen vegyszeres tisztításra sem lesz szükségünk a Tojásnál soha), hiszen a kerámia porózus anyag, és nem akarjuk semmilyen szennyező anyaggal megfertőzni a Big Green Eggünket. A Looftlighterrel igény, gyorsaság és a célzott sütési hőmérséklettől függően (nagyobb hőmérséklet – több fészek) egy-három kis tűzfészket izzítunk be, ugyanezt csinálhatjuk a gyújtókockával is, tűzfészkenként egy fél darab elég lesz, csak itt arra is figyeljünk, hogy pakoljunk a gyújtókocka tetejére pár nagyobb darab szenet, hogy egyenletesebb parazsunk legyen, miután eloszlattuk. Utána egy jó 5 percig nyitva hagyjuk a kupolát, hogy megfelelő mennyiségű levegő jusson a Tojásba a begyújtás alatt. Majd lecsukjuk, és figyeljük, hogyan emelkedik a hőmérséklet. Körülbelül 100-150 foknál már attól függően, hogy milyen hőmérsékleten szeretnénk sütni, érdemes visszább venni az alsó-felső szellőzők nyitását, amik természetesen eddig teljesen kinyitott állapotban kellett, hogy legyenek, a gyors begyújtás érdekében. Innentől kezdve az a tapasztalatunk, hogy 2-3 sütés/begyújtás után már mindenki profi módon be tudja lőni, hogy milyen nyitással mekkora hőmérsékletet lehet elérni.

Hamukaparó használata

Hamukaparó

Ejtsünk egy pár szót a hamukaparóról. Ez egy olyan kiEGGészítő, amit mindenkinek ajánlunk a Tojás mellé. Egyrészt a nevében is benne van, hogy segítségével könnyedén tudjuk a Tojás alsó szellőzőjén kihúzni a felgyülemlett hamut, illetve a parázs eloszlatásánál, és a használt szén felkeverésekor is jó szolgálatot tesz. Ha nincs kéznél a rácsemelő, a rozsdamentes rácsot akár még fel is lehet emelni vele, igaz, csak üres állapotában, hisz közel sem annyira stabil, mint maga a rácsemelő. Lehet, hogy olvastok olyat, hogy a használt szenet nem gyújtjuk be újra, de ez szerintünk óriási pazarlás és nincs is semmi értelme kidobni. Viszont többször használt szén fűtőértéke már nem olyan, mint az először begyújtotté, ezt úgy kell elképzelni, hogy elsőre még 7-800 fokig is átfordulhat a hőmérő, másodszorra talán már csak 3-400, utána 2-250 fok lesz körülbelül a maximum. Ez attól is függ természetesen, hogy milyen szenet használunk, de általánosságban igaz, hogy a másodszor begyújtott szénnel már nem lehet olyan magas hőmérsékletet elérni. Ezt azzal tudjátok kiküszöbölni vagy a hatást csökkenteni, ha mindig felfrissítitek a használt szenet némi új faszénnel.

Az indirekt sütőkő

Indirekt sütőkő

Ha indirekt sütőkövet is használtok, érdemes 40-50 C fokkal magasabb hőmérsékleten stabilizálni a Tojást, és utána berakni a követ, mert a convEGGtor berakásával körülbelül ennyit csökken a Big Green Egg hőmérséklete. Azt is figyelembe kell venni a hőmérséklet állításnál, hogy ugyanakkora szellőző nyitással, ha az indirekt sütőkő benn van, nem lesz ugyanakkora a hőmérséklet, kicsit jobban ki kell nyitni az alsó- felső szellőzőket, de ezt is 2-3 használat után profi módon tudjátok már kezelni. Az indirekt sütőkövet egyébként sokszor fogjátok használni, alacsony hőmérsékleten való hosszú BBQ sütéseknél, pizza és kenyér sütésnél és tulajdonképpen minden egyes olyan sütésnél, amikor nem direkt grilleztek. Érdemes csepegtetőtálcát vagy alufóliát tenni a tetejére, hogy a lecsöpögő zsír ne szennyezze be, de ha már nagyon fekete lenne, csak megfordítjuk és leégetjük róla 1-2 óra alatt a szennyeződéseket, ugyanolyan öntisztítással, mintha a Big Green Egget tisztítanánk. Nincs szükség semmilyen vegyszerre vagy tisztítószerre, zsíroldóra meg pláne.

Öntöttvas vagy rozsdamentes rács?

Öntöttvas rács

Ha bekerült a szén, begyújtottuk, beraktuk az indirekt sütőkövet is, akkor jön a rács. Rozsdamentes vagy öntöttvas, ez a használattól függ. Én úgy voltam vele, hogy csak direkt grillezésnél és steak sütésnél használom majd az öntöttvas rácsot, aztán végül 2 éve nem is vettem elő a rozsdamentest. Mások pedig pont fordítva vannak ezzel, szóval életre szóló tanácsot nem tudunk adni, tapasztaljátok ki ti is!

A rács berakás, kiemelése legegyszerűbben a megfelelő rácsemelővel végezhető el. A rozsdamentes rácsemelő kisebb teherbírású, hosszútávon nem megfelelő a nehéz öntöttvas rácshoz, ezért ha öntöttvas rácson gondolkoztok, érdemes már az elején az ahhoz való rácsemelőt megvenni, hiszen visszafele könnyedén kompatibilis.

Ha stabilizálódott a hőmérséklet, beállítjuk a kívánt hőfokra az alsó- felső szellőzők használatával, és mehet is a sütögetés. Fontos stratégia, hogy ha több mindent szeretnétek sütni, mindig próbáljátok azzal kezdeni, ami a legalacsonyabb hőmérsékletet kívánja. Ha már órákat grilleztetek 250 fokon, nagyon nehéz vagy szinte lehetetlen lesz a hőmérsékletet lefelé állítani, mivel a kerámia már átforrósodott. Szóval kezdjetek az alacsony hőmérsékletű, indirekt sütésekkel, a nagyobb húsoknak úgyis jót tesz fél-1 óra pihenés, addig meg pont el lehet készíteni a grill köreteket vagy egyéb húsokat. Ha hosszan sütünk, és stabilan tudjuk már a hőmérsékletet állítani, nincs szükség a Tojás folyamatos nyitogatására, ha csak a recept vagy az elkészítés nem kívánja az például, hogy locsolgassuk almaecet-almalé keverékével a húsunkat.

Ha kész az étel, és már nem tervezünk további sütést, akkor elzárjuk az alsó és felső szellőzőket, és feltesszük a zöld kerámia kupakot a Tojás tetejére, ezzel légmentesen és biztonságosan elfojtjuk a parázs izzását. Megy az a fekete kupakkal is, de így száz százalékos. A fekete kupakot meg tároljuk mindig a Tojás belsejében a rácson, így nem kell keresgetni, hanem a következő sütésnél mindig kéznél van.

Újragyújtás

Tanácsok, tippek a Big Green Egg használatához

Elzártunk mindent, kialudt a tűz, de még aznap, vagy másnap, vagy ha kibírtunk egy hetet a Tojás begyújtása nélkül, akkor egy hét múlva tegyük fel újra be akarjuk gyújtani a Big Green Egget. Bennmaradt a szén, az indirekt sütőkő, a rács. Hogyan kezdjünk neki?

Először is, a rácsemelővel kivesszük a rácsot. Lusták voltunk, és az előző sütés végén, amikor még meleg volt a rács, nem tisztítottuk le, ezért most rá van égve egy csomó szennyeződés. Ne essünk pánikba, mert ha begyújtottunk, és visszatettük a rácsot, felforrósítjuk, és a forró rácsot már könnyedén le tudjuk tisztítani egy durva kefével vagy a Big Green Egg rácstisztítói közül valamelyikkel.

Az indirekt sütőkövet is vegyük ki, hogy hozzáférjünk a szénhez. Erre van egy kiváló célszerszám, az indirekt sütőkő kiemelő. Nem is ilyenkor kifejezetten hasznos, hanem amikor a hosszú indirekt sütések után átváltanánk direkt grillezésre, és a forró kerámia követ kell kivenni. Sokan akkor fognak rájönni, hogy milyen jó ez a kiemelő, amikor először leejtették a forró convEGGtort. Jó esetben nem tört össze, rosszabb esetben drága tapasztalatszerzés volt.

Szóval ott tartunk, hogy látjuk, mennyi szenünk maradt. A hamukaparó segítségével forgassuk át egy kicsit, hogy lehulljon a Tojás aljára a felgyülemlett hamu, aztán töltsük fel friss szénnel. A használt szén előbb begyullad, mint a friss, szóval úgy is kezdhetjük, hogy először a használt szenet meggyújtjuk, aztán töltjük rá az újat. Ez nem alaptétel, csináljuk úgy, ahogy kényelmes.

A begyújtásról és a hőmérséklet stabilizálásról már írtunk, innentől kezdve minden ugyanúgy megy, mint az előző alkalommal.

A Tojás kinyitásáról ejtsünk még egy pár szót. Sose nyissátok ki hirtelen mozdulattal a Big Green Egget, mert a beáramló levegő a tűz fellobbanását okozhatja, és könnyedén instant epilálás lehet a vége, jobb esetben az alkaron, rosszabb esetben akár a szemöldökön is. Szóval mindig amikor kinyitjuk, először résnyire, 1-2 másodpercig hadd menjen befele a levegő, és utána nyissuk fel teljesen. Ez főleg akkor fontos – de mindig csináljuk meg – ha magasabb hőmérsékleten sütöttünk sokáig, aztán visszafojtottuk az izzást a szellőzők beljebb csukásával. Ilyenkor van a legnagyobb esélye a lobbanásnak, mert az izzó parázs kívánja a levegőt. De szokjunk hozzá, hogy így nyitjuk ki, és akkor nem fordulnak elő ilyen látványos balesetek.

Az emelt félhold

Emelt félhold rács

Nézzünk meg egykét kiegészítőt, például egy nagyon hasznos dolog az emelt félhold rács. Az emelt félhold rács egy emelt grillrács, amely közvetlenül a sütőfelületre helyezhető, és számtalan előnnyel bír. Egyrészt megnöveli a Big Green Egg sütőkapacitását, másrészt nagyobb távolságba helyezi a parázsló faszéntől a készülő ételt, így azt nem éri olyan direkten a hő. A kis peremű csepegtető tálca használatával ez a hatás még inkább fokozható. Az egyik hozzávaló alacsonyabb hőmérsékletet igényel, mint a többi, vagy fordított pirítással készítenél el egy steaket? Az emelt félhold sütőrács ilyen helyzetekben is segíthet. Small, Medium, Large és XLarge méretekben is kapható, sőt, a Large és XLarge modellekben a rács együtt használható a sima félhold sütőkővel.

Hőmérők

infra hömérő

Bár mindenki profi medium rare steaket süt, vagy ránézésre megmondja, mikor 92-92 fokos a tépett húshoz készülő tarja, azért néha jól jön egy profi hőmérő is. Az általunk forgalmazott típusokat itt találjátok, vagy kényelmes, sokkal kényelmesebb és fotelből követhető megoldás is, nézzetek körül a webshopban:

Hőmérőink a webshopban

Innentől kezdve már azt hiszem mindent tudtok, szóval nincs más hátra, mint élvezni a Big Green Egg egyszerű sokoldalúságát, és ha maradt még kérdésetek, kommentben, emailben, vagy telefonon nyugodtan keressetek minket!

Még egy kis olvasnivaló:

Link a webshophoz

További tippek, tanácsok

Egyéb cikkek, receptek a blogon

A görgős állvány és oldalpolcok kombinációjával egy igazán ütős összeállítás kerül hozzád.
A Big Green Egg mozgatható marad, a lehajtható (MiniMax esetében levehető) oldalpolcoknak hála pedig praktikus munkafelületed is lesz az EGG közvetlen közelében, ahova le tudod tenni a whiskyt vagy rozét, illetve a bepácolt, előkészített húsokat.

Az oldalpolcok természetesen elférnek a méretben és kialakításban megfelelő védőhuzat alatt is, így minden időjárási körülmények között védettek lesznek. Amennyiben szeretnél védőhuzatot is a Big Green Egged összeállítása után a csomaghoz hozzátenni, azt a SHOP menüpont alatt tudod megtenni. Egyszerűen csak add hozzá a kosárhoz.

Ha szeretnél egy nagy munkafelületet, ez a moduláris rendszer pont olyan változatos tud lenni, mint maga az EGG. A már meglévő kerti konyhád stílusa vagy elrendezése is könnyedén figyelembe vehető, így mindenkinek megfelelő választás lehet. A moduláris keret később tovább bővíthető kiegészítő kerettel vagy keretekkel.

Az összeállítás tartalma:
EGG keret (1x) - 1 db rácsos polcot már tartalmaz
Görgők (2x)
Ha szeretnél egy nagy munkafelületet, ez a moduláris rendszer pont olyan változatos tud lenni, mint maga az EGG. A már meglévő kerti konyhád stílusa vagy elrendezése is könnyedén figyelembe vehető, így mindenkinek megfelelő választás lehet.

Az összeállítás tartalma:
EGG keret (1x) - 1 db rácsos polcot már tartalmaz
Kiegészítő keret (1)
Görgők (3x)
Rozsdamentes polc (2x)
Rácsos polc (1x)

Akác polc (2x)
Rácsos polc (1x)
A görgős állvány és oldalpolcok kombinációjával egy igazán ütős összeállítás kerül hozzád.
A Big Green Egg mozgatható marad, a lehajtható (MiniMax esetében levehető) oldalpolcoknak hála pedig praktikus munkafelületed is lesz az EGG közvetlen közelében, ahova le tudod tenni a whiskyt vagy rozét, illetve a bepácolt, előkészített húsokat.

Az oldalpolcok természetesen elférnek a méretben és kialakításban megfelelő védőhuzat alatt is, így minden időjárási körülmények között védettek lesznek. Amennyiben szeretnél védőhuzatot is a Big Green Egged összeállítása után a csomaghoz hozzátenni, azt a SHOP menüpont alatt tudod megtenni. Egyszerűen csak add hozzá a kosárhoz.
A görgős állvány és oldalpolcok kombinációjával egy igazán ütős összeállítás kerül hozzád.
A Big Green Egg mozgatható marad, a lehajtható (MiniMax esetében levehető) oldalpolcoknak hála pedig praktikus munkafelületed is lesz az EGG közvetlen közelében, ahova le tudod tenni a whiskyt vagy rozét, illetve a bepácolt, előkészített húsokat.

Az oldalpolcok természetesen elférnek a méretben és kialakításban megfelelő védőhuzat alatt is, így minden időjárási körülmények között védettek lesznek. Amennyiben szeretnél védőhuzatot is a Big Green Egged összeállítása után a csomaghoz hozzátenni, azt a SHOP menüpont alatt tudod megtenni. Egyszerűen csak add hozzá a kosárhoz.

Igazi kültéri konyha a természetes megoldások híveinek

A természet mindig teszi a dolgát. Nézd csak meg eucalyptus asztalunkat. Ez a kézzel készült asztal kemény, tömör eucalyptus deszkákból áll, természetes erezettel és egyedi színnel. Ez azt is jelenti, hogy minden asztal különböző. Az eucalyptus asztallal Big Green Egged egy teljes kültéri konyhává alakul, elég hellyel a konyhai eszközeidnek és edényeidnek. Most asztali állvánnyal és görgőkkel adjuk, hogy teljes legyen a csomag.

Tulajdonságok

    • Large asztal méret: 150x60x80

    • XLarge asztal méret: 160x80x80

    • Kompatibilis védőhuzat nem része az akác asztalnak, külön megvásárolható.

Igazi kültéri konyha a természetes megoldások híveinek

A természet mindig teszi a dolgát. Nézd csak meg eucalyptus asztalunkat. Ez a kézzel készült asztal kemény, tömör eucalyptus deszkákból áll, természetes erezettel és egyedi színnel. Ez azt is jelenti, hogy minden asztal különböző. Az eucalyptus asztallal Big Green Egged egy teljes kültéri konyhává alakul, elég hellyel a konyhai eszközeidnek és edényeidnek. Most asztali állvánnyal és görgőkkel adjuk, hogy teljes legyen a csomag.

Tulajdonságok

  • Large asztal méret: 150x60x80

  • XLarge asztal méret: 160x80x80

  • Kompatibilis védőhuzat nem része az eucalyptus asztalnak, külön megvásárolható.

A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

Az EXTRA csomagokban a bővített csomagon felül olyan kiegészítőket találsz, amik igazán élvezetessé teszik a Big Green Egg használatát.

A csomag tartalma:
Big Green Egg faszén (1x) - európai prémium faszén, bükk és gyertyán
Boksa faszén (1x) - magyar prémium faszén, 95% tölgy
Looftlighter elektromos grillgyújtó - sörnyitóval a könnyű begyújtáshoz
Füstölő chips (4x) - az extra füstös ízekhez, minden fajtából 1-1
Grilldeszka (2x) - halak, tenger gyümölcsei füstöléséhez, minden fajtából 1-1
Füstölő csonk - a hosszan tartó füstöléshez, minden fajtából 1-1
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

A BŐVÍTETT csomagokban az ALAP csomag kiegészítőin felül olyan termékeket találsz, amiket első körben lehet hogy nem vennél meg, de néhány használat után érezni fogod, hogy ez az, amire vágysz.

A csomag tartalma:
Big Green Egg faszén (1x) - európai prémium faszén, bükk és gyertyán
Boksa faszén (1x) - magyar prémium faszén, 95% tölgy
Looftlighter elektromos grillgyújtó - sörnyitóval a könnyű begyújtáshoz
Füstölő chips (2x) - az extra füstös ízekhez
Grilldeszka - halak, tenger gyümölcsei füstöléséhez
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

Az ALAP csomagok tartalmaznak minden olyan kötelező kiegészítőt, amivel bátran elkezdheted az ismerkedést Big Green Eggeddel.

A csomag tartalma:
Big Green Egg faszén (1x) - európai prémium faszén, bükk és gyertyán
Boksa faszén (1x) - magyar prémium faszén, 95% tölgy
Looftlighter elektromos grillgyújtó - sörnyitóval a könnyű begyújtáshoz
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

Az EXTRA csomagokban a bővített csomagon felül olyan kiegészítőket találsz, amik igazán élvezetessé teszik a Big Green Egg használatát.

A csomag tartalma:
Öntöttvas rács - a tökéletes steakhez
Kerek csepegtetőtálca - hús alá vagy köretekhez
Pizzakő - pizza, kenyér, hamburger buci sütéshez
Pizzalapát - pizzasütéshez elengedhetetlen
Öntöttvas serpenyő - raguk, pörköltek sütéséhez, húsok, halak pirításához
Öntöttvas plancha - húsok pirításához, halak, köretek sütéséhez
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

A BŐVÍTETT csomagokban az ALAP csomag kiegészítőin felül olyan termékeket találsz, amiket első körben lehet hogy nem vennél meg, de néhány használat után érezni fogod, hogy ez az, amire vágysz.

A csomag tartalma:
Öntöttvas rács - a tökéletes steakhez
Kerek csepegtetőtálca - hús alá vagy köretekhez
Pizzakő - pizza, kenyér, hamburger buci sütéshez
Pizzalapát - pizzasütéshez elengedhetetlen
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

Az EXTRA csomagokban a bővített csomagon felül olyan kiegészítőket találsz, amik igazán élvezetessé teszik a Big Green Egg használatát.

A csomag tartalma:
Hamukaparó - tisztításhoz és újragyújtáshoz
Rácsemelő - a forró rácsok mozgatásához
Indirekt sütőkő - convEGGtor - a BBQ és lassú sütésekhez
Rácstisztító kefe - a rácsok tisztán tartásához
Szilikon csipesz (30 cm) - a húsok, zöldségek forgatásához
Maghőmérő - hogy mindig tökéletes legyen a steak
Csirketrón - a csirke utolsó kívánsága
Ötujjas hőálló kesztyű - hogy sose legyen túl forró
EGG Genius automata hőmérséklet szabályozó - hogy játék legyen a sütés
Hamuzó lapát - a kényelmes tisztításhoz
Pácoló fecskendő - az extra ízekhez
Mérőedény készlet - a pontos mennyiségekhez
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

A BŐVÍTETT csomagokban az ALAP csomag kiegészítőin felül olyan termékeket találsz, amiket első körben lehet hogy nem vennél meg, de néhány használat után érezni fogod, hogy ez az, amire vágysz.

A csomag tartalma:
Hamukaparó - tisztításhoz és újragyújtáshoz
Rácsemelő - a forró rácsok mozgatásához
Indirekt sütőkő - convEGGtor - a BBQ és lassú sütésekhez
Rácstisztító kefe - a rácsok tisztán tartásához
Szilikon csipesz (30 cm) - a húsok, zöldségek forgatásához
Maghőmérő - hogy mindig tökéletes legyen a steak
Csirketrón - a csirke utolsó kívánsága
Ötujjas hőálló kesztyű - hogy sose legyen túl forró
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

Az ALAP csomagok tartalmaznak minden olyan kötelező kiegészítőt, amivel bátran elkezdheted az ismerkedést Big Green Eggeddel.

A csomag tartalma:
Hamukaparó - tisztításhoz és újragyújtáshoz
Rácsemelő - a forró rácsok mozgatásához
Indirekt sütőkő - convEGGtor - a BBQ és lassú sütésekhez
Rácstisztító kefe - a rácsok tisztán tartásához
A Big Green Egg csomagokkal megkönnyítjük választásod. Nem kell többé gondolkodnod, hogy milyen kiegészítő lenne a legpraktikusabb és milyen extrákkal szereld fel a tojásod.

A csomagokat egymásra építve alakítottuk ki, így a soron következő csomag mindig tartalmazza az előző csomag kiegészítőit is.

Az ALAP csomagok tartalmaznak minden olyan kötelező kiegészítőt, amivel bátran elkezdheted az ismerkedést Big Green Eggeddel.

A csomag tartalma:
Öntöttvas rács - a tökéletes steakhez
Kerek csepegtetőtálca - hús alá vagy köretekhez

Természetesség a fém moduláris asztalokhoz

Az akác polc betéttel természetességet csempészhetsz a fém moduláris asztal szettedbe. Az akác polc betétet ajánljuk legfelső polcként vagy köztes polcként is.

Válassz a különböző polcok közül szabadon!

A fém moduláris asztal bővítő keretéhez vagy a bővítő szekrény tetejére szabadon választhatsz a kültéri konyhád designjához vagy a felhasználási módhoz megfelelő polcokat. Egy bővítő kerethez maximum és ajánlottan 3 db polcot válaszhatsz - ezek a polcok lehetnek mind különbözőek is a rendelkezésre álló polcok közül választva -, a szekrény tetejére pedig 1 db polc szükséges, választásod szerinti anyagból.

  • A polc betétek nem részei a bővítő keretnek.

  • A polc betét nem része a bővítő szekrénynek.

  • A polc betétek minden esetben szabadon választhatók a készlet függvényében vagy rendelésre, azok külön megvásárolandók.

Vízálló és időjárásálló

Fejleszd kültéri konyhádat lépésről lépésre. A csatlakozó csomag segítségével a bővítő szekrényt könnyedén hozzákapcsolhatod EGG keretedhez vagy egy másik kiegészítő kerethez. Ahogy a Big Green Eggtől elvárható, lehetőségeid száma végtelen, ha a kiegészítő polcokat és egyéb variációkat figyelembe vesszük. Választhatsz akácfa vagy rozsdamentes acél polcokat is. A kiegészítő szekrény porszórt acélból és alumíniumból készül, így ahol kell teherbíró és tartós, ahol kell pedig könnyű és időjárásálló. A lábak alapból állítható magasságúak, de kapható hozzá görgős kerék is. A szekrény vízálló, így akár a faszenet is tarthatod benne. Vagy berakhatsz fűszereket, egyéb kiegészítőket, amit csak szeretnél. És így mindjárt minden szép, tiszta és rendezett. Üdvözlünk az XL-es méretű kerti konyhádban!

Tulajdonságok:

  • Tartalmaz egy bővítő szekrényt és csatlakozó csomagot

  • 4 szintező a csomag része, a lábakra görgőket is tehetsz

  • Az alsó polc kerete és a középső szint acélból készült a nagyobb teherbírás érdekében

  • Alumínium a teteje és a lábak, hogy ha meg is karcolod a porfestést, a felület rozsdamentes maradjon

  • Méretei: magasság 77x szélesség 76 x mélység 76

  • A csomag nem tartalmaz polc betétet és görgőket

A moduláris asztal sokoldalú kiegészítője

Ha sokat sütsz és kevés a helyed, bővítsd a sütő- és dolgozófelületed a bővítő keretekkel, amiket természetesen különböző szebbnél szebb és hasznosabb belső polcokkal és kiegészítőkkel szerelhetsz fel. A kereten kívül, a bővítő keret tartalmaz egy csatlakozó csomagot és 4 szintezőt. Azt viszont te döntöd el, hogy milyen közbenső szinteket szeretnél a keretbe tenni. 10 cm magas görgőket is tehetsz a asztalok alá. A görgők és a választott polcok nem részei a kiegészítő keretnek. Ha görgős EGG keret mellé párosítod, szükséged lesz 2 db extra görgőre a kiegészítő keret alá is..

Tulajdonságok:

  • Tartalmaz egy bővítő keretet és csatlakozó csomagot

  • 4 szintező a csomag része, a lábakra görgőket is tehetsz

  • Az alsó polc kerete és a középső szint acélból készült a nagyobb teherbírás érdekében

  • Alumínium a teteje és a lábak, hogy ha meg is karcolod a porfestést, a felület rozsdamentes maradjon

  • Méretei: magasság 77x szélesség 76 x mélység 76

Bővítő keret betétek

Minden betét ugyanazokkal a méretekkel rendelkezik, hogy úgy variáld a munkafelületed ahogy szükséged van rá és ahogy neked tetszik. Egy rácsos rozsdamentes acél polc az akácfa polc alatt? Csak rajtad múlik. Választhatsz rácsos vagy teljes rozsdamentes acél betétet az akácfa betét mellett. Túl sok a variációs lehetőség? Később bármikor változtathatsz!

Rácsos rozsdamentes acél betét

  • 304-es rozsdamentes acélból készül.

  • Könnyedén tárolhatod rajta a sütőkövet vagy a convEGGtort is.

  • Legalsó polcnak ideális.

Teljes rozsdamentes acél betét

  • 304-es rozsdamentes acélból készül.

  • Szilikon tömítéssel ellátva hogy tökéletesen illeszkedjen a kerethez.

  • Legfelső polcnak ideális.

Akácfa betét

  • Akác keményfából készült.

  • Galvanizált csavarokkal láttuk el hogy felkészítsük a kültéri használatra.

  • Bármely szinten ideális.

Szabadság görgőkön

Tiszta fekete, visszafogott görgők. Ezek mozgatják a moduláris asztal szettet és az akác fa asztalodat is. Könnyű kezelhetőség, könnyű mozgatás és tárolás. A szettben két darab görgő található, egy zárható és egy nem zárható.

Fontos tudnivalók:

  • A görgő szett használható a moduláris és fa asztalokhoz is.

  • A csomagban 1 pár (2 db görgő) található.

  • A moduláris asztal tojást tartó részéhez 2 pár görgő szükséges, a további kiegésztő asztalokhoz plusz 1 pár.

Még egy “polc”

A Big Green Egg kiegészítő tartó könnyedén hozzáilleszthető a már meglévő görgős vagy inteGGrált kézi húzós görgős állványodhoz, bármilyen méretű Big Green Egged is legyen. Kényelmes megoldást biztosít, hogy a rácsokat és az indirekt sütőkövet, vagy más kiegészítőt biztonságosan tárolhasd a Big Green Egged közelében, és bármikor kéznél legyen. A két tárolóhelyes tartó 304-es rozsdamentes acélból készült, hogy ellenálljon az időjárás viszontagságainak.

Tulajdonságok:

  • Minden méretű integgrált kézi húzós állvánnyal kompatibilis.

  • Gyors és könnyű felhelyezés

  • 2 tartóhely, convEGGtornak, rácsoknak vagy sütőköveknek

  • 304-es rozsdamentes acélból készül

Akár kempingezni mész, akár a parkba vagy vízpartra, semmi okod arra, hogy ne legyél közben stílusos. Csak vidd magaddal a MiniMax-ot ebben a hordozható állványban. Egyszerűen kihajtod és máris kézre áll a multifunkcionális konyhád a tökéletes magasságban (60 cm az alap!). Végeztél a sütéssel? Csak hajtsd össze és már mehetsz is! Emeld a MiniMax-od kényelmes magasságba ezzel a hordozható állvánnyal bármerre is jársz. Nagy teherbírású porszórt acélból készült, ami azt jelenti, hogy kevésbé egyenletes terepen is stabilan fog állni. Gyorskapcsokkal könnyedén rögzítheted a MiniMax-ot, és kinyitás közben sem kell attól félned, hogy leesik. Ha összehajtod a hordozható állványt, egy kicsi, lapos csomagot kapsz amit könnyen szállíthatsz. Hé, várjatok meg!
Mindig van nagyobb Tojás

Nagy családod vagy baráti társaságod van? Profi séf vagy? Nagy társaságoknak készítesz ételt rendszeresen? Akkor a Big Green Egg XLarge a tökéletes sütő számodra. Big Green Egg XLarge segítségével a legjobb ízeket hozhatod ki az ételekből, mindezt egyszerre sok-sok ember számára. 61 cm átmérőjű sütőfelületén hatalmas húsokat, halakat vagy több pizzát sütni már nem csak fantázia, hanem a valóság. És ha kicsi a 61 cm átmérőjű sütőfelület? Bővítsd ki sütőfelületed 2 vagy 3 szintes rácsokkal, és emeld új szintre az ételeket.

XLarge tulajdonságok:

Rácsátmérő: Ø 61 cm
Sütőfelület: 2919 cm²
Teljes súly: 99 kg
Magasság: 78 cm
A görgős állvány nem tartozéka az XLarge tojásnak, az külön megvásárolható.
Az XLarge tojás moduláris asztallal is választható.
Az XLarge tojás akácfa asztallal is választható.
A legnépszerűbb családtag

A Big Green Egg Large messze a legnépszerűbb méret a Big Green Egg családban. Könnyen elkészítheted családtagjaid vagy barátaid kedvenc ételét is - természetesen sajátjaid mellett - a Big Green Egg Large sütőfelületén, ha kell egyszerre, mert a Large elég helyet biztosít egy 8-10 fős társaságnak is. Ezen a rengeteg helyen nagyon könnyen elkészíthetsz akár háromfogásos menüket is. Ki akarod hozni a maximumot a Tojásból? Akkor a Large a legjobb választás, mert ehhez a mérethez érhető el a legtöbb kiegészítő. Ez a mindentudó modell ezért is kapta a Large nevet, mert nagy potenciál rejlik benne. Klasszikus barbecue fogásokat tervezel sütni? A Large azért is népszerű, mert marhaszegyet vagy sertésoldalast is darabolás nélkül süthetsz vele.

Large tulajdonságok:

Rácsátmérő: Ø 46 cm
Sütőfelület: 1688 cm²
Teljes súly: 73 kg
Magasság: 84 cm
A görgős állvány nem tartozéka a Large tojásnak, az külön megvásárolható.
A Large tojás moduláris asztallal is választható.
A Large tojás akácfa asztallal is választható.
Nem mindig a méret a legfontosabb!

Habár a mérete nem annyira lenyűgöző első pillantásra, de a Big Green Egg MiniMax bőven kompenzál ezen hiányossága miatt. Csak 7 cm-rel magasabb, mint a Big Green Egg Mini, de sokkal nagyobb sütőfelületen süthetsz, pont ugyanakkorán, mint a Big Green Egg Smallban. Így több, mint elegendő helyed lesz akár 4-6 ember számára is kényelmesen sütni. Kitelepülést vagy kirándulással egybekötött sütögetést tervezel? Nem kell súlyemelőnek lenned, hogy a MiniMaxot magaddal vidd, mert mindössze 35 kg a súlya. Ketten simán megbírkóztok vele, ráadásul a MiniMax alaptartozéka a hordozókeret is, ezt nem kell külön megvásárolnod! Kompakt mérete miatt éttermi konyhák is előszeretettel választják steaksütésre, vagy különböző előkészítő folyamatokra.

A MiniMax tartozékai:
A MiniMax hordozókeret a MiniMax alaptartozéka.

MiniMax tulajdonságok:
Rácsátmérő: Ø 33 cm
Sütőfelület: 855 cm²
Teljes súly: 35 kg
Magasság: 50 cm